Úh, november. Reggel olyan nehéz kikelni az ágyból. Sötét van, és hideg, csak 8 óra és szombat…nem tetszik! Igaz nincs túl sok időm ezen nyafogni, hiszen indul a süti sütés. Gyors arc és fogmosás, és irány a konyha. Már 10 perc múlva kedvenc gépemmel keverem az alapanyagokat, apa visszajött az uszodából, reggelizik, beszélgetünk, miközben kimérem az süti adagokat a muffin papírokba. A sütő előmelegítve és a kicsicake bekerülnek, hamarosan mennyeiek az illatok. Anya felkel, jön kávézni, kérdezi, hogy hogy aludtam és el is vesz egy díszítetlen, még meleg cupcake-et a kávéjához. Én meg már keverem is a krémeket, közben mosogatok, a cupcake-ek hűlnek. A jó dolog a novemberben, az hogy ha a teraszra kiteszem a sütiket azok pillanatok alatt kihűlnek. Közben hugi is felébred, 10 óra körül lehet és már alig várja, hogy cupcake-et reggelizzen. A krémek kész vannak, mindegyik egyszerre kerül be a hűtőbe (nekik jót tesz a hideg, hisz az állaguk így válik tökéletessé ahhoz, hogy formázhassam őket). Eltelik egy pár óra, közben az egész család sürög-forog... jöhet a cupcake díszítés! Sorakoznak a kellékek, ahogy a cupcake-ek a dobozban. Először a krém kerül a tetejükre, majd az aprócska díszek. Olyan 3 körül kész is az összes, bekerülnek a dobozba, a hűtőtáskába, kivéve a kóstolók, amiket a családom tesztel. Én is ráncba szedem magam és irány két kedves ismerősöm lakása, akik cupcake-eket kértek a szülinapi partijukra. Megérkezem, megkóstolnak egyet-egyet, mosolyognak, dicsérik, megköszönik, kipakoljuk, és hazaindulok. Ismét besötétedett és újra hideg van, de már nem fázom…ezek a napok annyira feltöltenek, hogy el sem tudom mondani. Visszagondolva mindig csak mosolygok, és már egyáltalán nem zavar, hogy november van, hideg, sötét, már 8 óra és szombat…

Pilóta kekszes, barackos-túrós, mogyorós, fekete-erdő és almás-fahéjas kicsikék